M & B KUTYAKOZMETIKA -TACSKÓ SZALON - GOLDENDAX

Teljes körű kozmetikai szolgáltatás minden négylábúnak!

Adatkezelési Tájékoztató

Hatályos: 2018. 05.25.

Kérem, figyelmesen olvassa el a Tájékoztatót annak érdekében, hogy megértse, az Európai Uniós adatvédelmi rendelet (GDPR) és a hatályos jogszabályok kapcsán hogyan kezelem a személyes adatait és megismerje az adatkezeléssel kapcsolatos jogait. A vállalkozásom fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására, ha a rendeletben, törvényben, a vállalkozás adataiban változás állna be. Ha a változás olyan információkat érint, amik miatt Önt kötelezően értesíteni szükséges, azt haladéktalanul megteszem. Amennyiben kérdését postai úton küldte meg jelen tájékoztatóval kapcsolatosan, arra haladéktalanul válaszolok, de legkésőbb írásban egy hónapon belül.

Tájékoztatom Önt, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik a vállalkozásomat, mint adatkezelőt. A vállalkozásom a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) akkor kerülhetnek a kezelésembe, ha Ön azt a tudomásomra hozza a következő lehetőségeken keresztül: Facebook, Viber, a vállalkozás weboldala, levelezőrendszerek, telefonon, emailben, Instagram,élőszóban.

Telefonszámára és nevére kizárólag időpont egyeztetés céljából van szükségünk.

Az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelet (679/2016 sz. rendelet, a továbbiakban: GDPR) 13. cikke alapján az alábbi kötelező tájékoztatást adom:

Név: Aranyosi Éva (M&BKutyakozmetika)

Telephely: 3300 Eger, Rákóczi utca 22.

 

Tulajdonos Aranyosi Éva

Email: evaaranyosi@gmail.com

Weboldal: http://mbkutyakozmetika.hupont.hu/
Facebook oldal: https://www.facebook.com/mbkutyakozmetika/
Telefon: 06-20-3384-766

 


 

Mit csinálunk?

 

Jogait tiszteletben tartjuk, kéréseit a jogszabályban rögzített határidőkön belül igyekszünk teljesíteni. Adatait úgy kezeljük, ahogy mi várjuk el saját adataink kezelését másoktól.

 

Adataira vigyázunk, titkosított csatornákon mozgatjuk és soha nem adjuk el másnak, soha nem használjuk fel más célra mint amire megadta azokat.

 

Részletes Adatkezelési Tájékoztató

 

Adatkezelő megnevezése: Aranyosi Éva
Telephely: 3300, Eger, Rákóczi utca 22.
Tulajdonos: Aranyosi Éva
Email: evaaranyosi@gmail.com

 

Hozzájáruló nyilatkozat személyes adataim kezeléséhez

 

A szalon elektronikus felületein (weboldal, Facebook ) történő látogatás, feliratkozás, regisztráció során megadott adataim kezeléséhez önkéntes és kifejezett hozzájárulásomat adom.

 

Adataim rögzítésével egyidejűleg kijelentem, hogy 18. életévemet betöltött, cselekvőképes személy vagyok. Jogi személyt vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetet képviselek, és az általam képviselt személy, ill. szervezet képviseletére és a jelen tájékoztató szerinti adatkezeléshez és adatfeldolgozáshoz szükséges hozzájárulás megadására felhatalmazott, jogosult személy vagyok.

 

Nyilatkozom, hogy különleges személyes adatot sem a regisztráció során, sem később semmilyen formában nem bocsátok rendelkezésre. Különleges személyes adatnak minősül többek között a faji, etnikai származás; politikai vélemények; vallási és világnézeti hitek; szakszervezeti tagság; genetikai vagy biometriai adatok, melyek alkalmasak a személy beazonosítására; egészségügyi adatok, vagy a szexuális élettel illetve szexuális irányultsággal kapcsolatos adatok.

 

Nyilatkozom, hogy személyi azonosításra alkalmas számot – teljesség igénye nélküli példák: útlevélszám, személyi szám, személyigazolvány szám, lakcímkártya sorszám, jogosítvány sorszám – nem bocsátok rendelkezésre.

 

Hozzájárulásommal tudomásul veszem, hogy a Kriszti kozmetikája szalon számomra a tevékenységi körével összefüggő reklám tartalmú leveleket, tájékoztatókat, rendezvény meghívókat küldhet és telefonon kereshet.

 

Az adataim kezeléséhez adott hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom, a tájékoztatóban megadott módokon, például a fehervaririta@gmail.com email címre küldött kéréssel.

 

Jogos üzleti érdeken alapuló jogalap

 

Amennyiben űrlap kitöltésével megadja adatait és jelzi érdeklődését, jelentkezését szerződés előkészítésnek tekintjük. Ebben az esetben a Személyes adatkezelése jogalapja a GDPR rendelet szerint már jogos üzleti érdeken alapuló jogalap lesz. Ettől a megváltozott jogalaptól a jogai és a Személyes adatainak kezelése nem változik meg, ez csak annyi különbséget jelent, hogy a szerződés előkészítése alatt ha nem kéri a folyamat megszüntetését, a szerződés előkészítésének érdekében és céljából a Személyes adatait továbbra is kezeljük.

 

 

 

Fizetés esetén szerződésen alapuló jogalap

 

Amennyiben díjat fizet valamely szolgáltatásunkra, akkor az Általános Szerződési Feltételekben részletezett feltételek szerint fizet. Ebben az esetben a Személyes adatkezelésed jogalapja a GDPR rendelet szerint már szerződésen alapuló jogalap lesz. Ettől a megváltozott jogalaptól a jogai és a Személyes adatainak kezelése nem változik meg, ez csak annyi különbséget jelent, hogy a szerződés fennállása alatt hiába vonja vissza hozzájárulását a szerződés teljesítésének érdekében és céljából a Személyes adatait továbbra is kezeljük.

 

Amint a szerződés teljesül vagy megszűnik, adatkezelése jogalapja ismét megváltozik és Személyes adatait a továbbiakban jogszabály alapján kezeljük.

 

Szerződés megszűnését, vagy teljesítését követően jogszabály alapján

 

A számlán szereplő adatok vonatkozásában jogszabály alapján kötelesek vagyunk továbbra is kezelni Személyes adatait.

 

Az Ön jogai

 

Az alábbi jogok illetik meg. Ezek kapcsán megkeresésére GDPR alapján maximum 1 hónapon belül válaszolnunk kell. Megteszünk mindent, hogy ennél sokkal hamarabb reagáljunk.

 

 

 

Tájékoztatás joga

 

Kérheti, hogy tájékoztassuk az általunk kezelt személyes adatairól. Hozzáférést kérhet ezekhez az adatokhoz. 

 

Bármikor írásban a címünkre küldött tértivevényes-ajánlott levélben, illetve hivatalos e-mail címünkre küldött e-mailben tájékoztatást kérhet. A levélben küldött tájékoztatás kérést akkor tekintjük hitelesnek, ha a megküldött kérelem alapján egyértelműen be tudjuk azonosítani.

 

Emailben küldött tájékoztatáskérést csak akkor tekintjük hitelesnek, ha a tájékoztatás megadása előtt biztonsági okokból más módon is beazonosítsunk.

 

A tájékoztatáskérés kiterjedhet az általunk kezelt adatokra, azok forrására, az adatkezelés céljára, jogalapjára, időtartamára, az esetleges adatfeldolgozók nevére és címére, az adatkezeléssel összefüggő tevékenységekre, valamint a Személyes adatoknak továbbítása esetén arra, hogy kik és milyen célból kapták vagy kapják meg adatait.

 

 

 

Hozzáférés joga

 

Ha kéri, hogy tájékoztassuk arra vonatkozóan, hogy Személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, akkor igen válasz esetén hozzáférést kaphat az adatkezelés céljához, adatok kategóriáihoz, címzettekhez, adattárolás időtartamához, érintetti jogokhoz, jogorvoslathoz, adatok forrásához, automatizált döntéshozatalhoz, külföldi adattovábbításhoz.

 

Helyesbítés joga

 

Bármikor írásban a címünkre küldött tértivevényes-ajánlott levélben, illetve hivatalos e-mail címünkre küldött e-mailben kérheti Személyes adatai helyesbítését vagy módosítását. Figyelembe véve az adatkezelés célját, kérheti a hiányos Személyes adatok kiegészítését.

 

 

 

Elfeledtetéshez való jog (Törléshez való jog)

 

Kérheti az általunk kezelt Személyes adatai törlését. A törlés megtagadható (1) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából, vagy (2) ha a Személyes adatok kezelésére közérdekből kerül sor (jogszabály felhatalmazást ad); valamint (3) méltányolható magánérdekből történik (jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez).

 

A törlési kérelem megtagadásáról minden esetben tájékoztatunk, megjelölve a törlés megtagadásának indokát. Személyes adat törlésére irányuló igény teljesítését követően a korábbi (törölt) adatok már nem állíthatók helyre.

 

 

 

Az adatkezelés korlátozásához való jog

 

Kérheti, hogy Személyes adatai kezelését korlátozzuk, ha vitatja a kezelt Személyes adatok pontosságát. Ebben az esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy ellenőrizzük a Személyes adatok pontosságát.

 

Megjelöljük az általunk kezelt Személyes adatot, ha vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott Személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen.

 

Kérheti, hogy Személyes adataid kezelését korlátozzuk akkor is, ha az Adatkezelés jogellenes, de ellenzi a kezelt Személyes adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását.

 

Akkor is élhet ezzel a joggal, ha az Adatkezelés célja megvalósult, de igényli adatai kezelését jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez.

 

Ha tiltakozik az adatkezelés ellen, akkor Személyes adatai kezelését korlátozzuk, mely korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amig megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az értintett jogos indokaival szemben.

 

 

 

Az adathordozhatósághoz való jog

 

Kérheti, hogy az Ön által rendelkezésünkre bocsátott és az Ön által automatizált módon kezelt Személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban (XML/XLS/CSV) az Ön részére átadjuk és/vagy azokat egy másik adatkezelő részére továbbítsuk.

 

 

 

A tiltakozáshoz való jog

 

Tiltakozhat Személyes adatai kezelése ellen (1) ha a Személyes adatok kezelése kizárólag a ránk vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy jogos érdekeink érvényesítéséhez szükséges; (2) ha az Adatkezelés célja közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás; vagy (3) ha az Adatkezelésre közérdekű feladat teljesítése érdekében kerül sor.

 

 

 

A tiltakozás jogszerűségét megvizsgáljuk, és ha a tiltakozás megalapozottságát megállapítjuk, az Adatkezelést megszüntetjük és a kezelt Személyes adatokat zároljuk, továbbá a tiltakozásról és az annak alapján tett intézkedésekről értesítjük mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett Személyes adatok korábban továbbításra kerültek.

 

 

 

Adatkezelés célja

 

Jogai védelme.

 

Az Ön személyes beazonosítása, kapcsolattartás céljából.

 

Az Ön számára küldött marketing üzenetek testreszabása. Érdeklődési terület alapján célzott, releváns üzenetek biztosítása.

 

Általános szerződési feltételekben vállalt szolgáltatások, szolgáltatás minőség és biztonsági feltételek megteremtése.

 

Törvényi kötelezettségeinknek történő megfelelés.

 

Jogos üzleti érdekeink érvényesítése.

 

Kezelt adatok

 

Kezeljük az Ön által megadott adatokat:

 

Név

 

Telefonszám

 

A honlapon végzett webanalitika

 

Tájékoztatunk, hogy a http://mbkutyakozmetika.hupont.hu weboldal látogatottságának méréséhez és látogatóinak viselkedésének figyeléséhez, statisztikák készítéséhez és hirdetései eredményességéhez a Google Analytics,  és Facebook Remarketing programokat használjuk.

 

A hivatkozott programok a böngésződben ún. Cookie-kat (sütiket) helyeznek el, melyek felhasználói egyedi azonosítókat tárolnak. A weboldalra látogatóként engedélyezed a Google Analytics, és Facebook Remarketing programok használatát. Egyben hozzájárulsz viselkedésed figyeléséhez, követéséhez és a programok által nyújtott minden szolgáltatás igénybe vételéhez.

 

Mindezek mellett lehetősége van bármikor a cookie-k adatrögzítését és adattárolását a jövőre vonatkozóan letiltani a lentiek szerint. Tájékoztatjuk, hogy a Google Analytics, Google Remarketing, AdWords Konverziókövetés, és Facebook Remarketing programok beállításai és használata teljes mértékben megfelelnek az adatvédelmi hatóság követelményeinek.

 

A Google tájékoztatása szerint a Google Analytics főleg első féltől származó cookie-k segítségével jelenti a webhelyén létrejött látogatói interakciókat. Ezek a cookie-k csak személyazonosításra alkalmatlan információkat rögzítenek. A böngészők nem osztják meg a saját cookie-kat a domainek között. A cookie-ról további információ található a Google Hirdetés és adatvédelem GYIK-ban.

 

Google Analytics

 

A Google Analytics programot elsősorban statisztikái előállításához használjuk, többek között mérjük vele kampányaink eredményességét. A program használatával arról szerzünk információt, hogy hány látogató kereste fel a weboldalt, és a látogatók mennyi időt töltöttek a weboldalon. A program felismeri a látogató IP címét, ezért tudja követni, hogy a látogató visszatérő vagy új látogató-e, továbbá követhető, hogy a látogató milyen utat tett meg a Weboldalon és hova lépett be.

 

Cookie-k letiltása

 

Ha a cookie beállításait szeretné kezelni, vagy letiltani a funkcióról, azt a saját böngészőjében  teheti meg. Ez az opció a böngésző eszköztárától függően található meg a cookie-k/sütik/követési funkciók elhelyezései menüpontban. Általában az Eszközök > Beállítások > Adatvédelem beállításai alatt állíthatja be, milyen követési funkciókat engedélyez/tilt le a számítógépén.

 

Ha nem szeretné, hogy a Google Analytics jelentést készítsen a látogatásairól, telepítheti a Google Analytics letiltó böngészőbővítményt. Ez a kiegészítő arra utasítja a Google Analytics JavaScript-szkriptjeit, hogy ne küldjenek látogatási információt a Google számára. Ha telepítette a letiltó böngészőbővítményt, a tartalmi kísérletekben sem vesz részt.

 

Ha le szeretné tiltani a Google Analytics webes tevékenységét, keresse fel a Google Analytics letiltó oldalát, és telepítse a bővítményt böngészőhöz. A bővítmény telepítéséről és eltávolításáról további tájékoztatásért tekintse meg az adott böngészőhöz tartozó súgót.

 

 

 

Adatkezelés elvei

 

Adatkezelő a Személyes adatokat a jóhiszeműség és a tisztesség és átláthatóság elveinek, valamint a hatályos jogszabályok és jelen Tájékoztató rendelkezéseinek megfelelően kezeli.

 

A Szolgáltatások igénybevételéhez elengedhetetlenül szükséges Személyes adatokat az Adatkezelő az érintett Felhasználó hozzájárulása alapján, és kizárólag célhoz kötötten használja fel.

 

Az Adatkezelő a Személyes adatokat csak a jelen Tájékoztatóban ill. a vonatkozó jogszabályokban meghatározott célból kezeli. A kezelt Személyes adatok köre arányban áll az adatkezelés céljával, azon nem terjeszkedhet túl (adattakarékosság).

 

A 18. életévét be nem töltött személy érintett Személyes adatait nem kezeljük.

 

Az Adatkezelő az általa kezelt Személyes adatokat a jelen Tájékoztatóban – meghatározott Adatfeldolgozókon, valamint egyes – a jelen Tájékoztatóban – hivatkozott – esetekben a Külső szolgáltatókon kívül harmadik félnek át nem adja. A jelen pontban foglalt rendelkezés alól kivételt képez az adatok statisztikailag összesített formában történő felhasználása, mely az érintett Felhasználó beazonosítására alkalmas egyéb adatot semmilyen formában nem tartalmazhatja, ez által nem minősül Adatkezelésnek, sem adattovábbításnak.

 

Tájékoztatom Önt, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik a vállalkozásomat, mint adatkezelőt. A vállalkozásom a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

 

Az Adatkezelő rendszere a Felhasználók aktivitásáról adatokat gyűjthet, melyek nem kapcsolhatók össze a Felhasználók által a regisztrációkor megadott egyéb adatokkal, sem más honlapok vagy szolgáltatások igénybevételekor keletkező adatokkal.

 

Az Adatkezelő az általa kezelt Személyes adat helyesbítéséről, korlátozásáról, ill. törléséről az érintett Felhasználót, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban a Személyes adatot Adatkezelés céljára továbbította. Az értesítés mellőzhető, ha ez az Adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.

 

Az Adatkezelő gondoskodik a Személyes adatok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza azok véletlen elvesztését, jogtalan megsemmisülését, jogosulatlan hozzáférését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását, jogosulatlan terjesztését. E kötelezettség teljesítésére az Adatkezelő minden olyan harmadik felet felhív, akik részére Személyes adatokat továbbít.

 

Tekintettel a GDPR vonatkozó rendelkezéseire az Adatkezelő nem köteles adatvédelmi tisztviselő kijelölésére.

 

Az elveknek való megfelelésért az Adatkezelő felelős.

 

Bizalmas adatkezelés

 

A rögzített adatokat bizalmasan kezeljük, és mindent megtesz az adatok biztonsága érdekében, azokat a Weboldal megfelelő működéséhez szükséges módon használja fel. Ide értendő többek között az email és sms küldés az Ön részére és az Ön által megadott elérhetőségekre, mely esetben az üzenet az adott szolgáltatón keresztül kerül kiküldésre.

 

 

 

Sosem fogjuk marketing célokra értékesíteni vagy kölcsönadni személyes adatait harmadik félnek. Idézésre, bírósági határozatra vagy jogi eljárás keretében szükség esetén átadhatjuk személyes adatait és más vonatkozó információkat.

 

Munkatársaink hozzáférése személyes adatokhoz

 

Munkatársaink számára a munkához feltétlenül szükséges hozzáférést biztosítjuk csak az általunk kezelt személyes adatokhoz. Minden hozzáférést naplózunk, az adat-kimentés funkcióhoz erősen korlátozott hozzáférést biztosítunk csak.

 

Adattovábbítás

 

Jogosultak és kötelesek vagyunk minden olyan rendelkezésére álló és általunk szabályszerűen tárolt Személyes adatot az illetékes hatóságoknak továbbítani, amely Személyes adat továbbítására minket jogszabály vagy jogerős hatósági kötelezés kényszerít. Ilyen adattovábbítás, valamint az ebből származó következmények miatt az Adatkezelők nem tehetők felelőssé.

 

Amennyiben szolgáltatásunk üzemeltetését vagy hasznosítását részben vagy egészben harmadik személy számára átadjuk, úgy az általunk kezelt Személyes adatokat részben vagy egészben ezen harmadik személy számára külön hozzájárulása ,megkérése nélkül, azonban a megfelelő előzetes tájékoztatás mellett átadhatjuk az új üzemeltető részére azzal, hogy ezen adattovábbítás Önt nem hozhatja a jelen Tájékoztató mindenkor hatályos szövegében megjelölt adatkezelési szabályoknál hátrányosabb helyzetbe. Jelen bekezdés szerinti adattovábbítás esetén az adattovábbítás előtt lehetőséget biztosítunk, hogy az adattovábbítás előtt tiltakozzon az adattovábbítás ellen. Tiltakozás esetén adatait a jelen pont szerinti továbbítása nem lehetséges.

 

Az adatkezelő az adattovábbítás jogszerűségének ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából adattovábbítási nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az általa kezelt személyes adatok továbbításának időpontját, az adattovábbítás jogalapját és címzettjét, a továbbított személyes adatok körének meghatározását, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.

 

Tájékoztató frissítése, jogszabály változások követése

 

A Tájékoztatót az adatkezelő folyamatosan felülvizsgálja és aktualizálja a jogszabályi környezet változásainak és a hatósági elvárásoknak megfelelően. Az aktuális Tájékoztatóról a Felhasználó a weboldal „Adatkezelési Tájékoztató” része alatt tájékozódhat folyamatosan.

 

 

 

További kérdések/válaszok

 

Adatkezeléssel és/vagy feldolgozással kapcsolatosan bármikor felvilágosítást kérhet az evaaranyosi@gmail.com címre küldött emailben.

 

 

 

Adatkezeléssel kapcsolatos panaszaival közvetlenül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.; telefon: +36-1-391-1400; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: www.naih.hu) fordulhat.

 

 

 

Jogai megsértése esetén bírósághoz fordulhat. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az Ön választása szerint – lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. Kérésére tájékoztatjuk a jogorvoslat lehetőségéről és eszközeiről.

 

A szabályzat időbeli hatálya 2018. 05.25-től visszavonásig tart.

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 81
Heti: 414
Havi: 2 003
Össz.: 401 748

Látogatottság növelés
Oldal: Adatvédelmi tájékoztató
M & B KUTYAKOZMETIKA -TACSKÓ SZALON - GOLDENDAX - © 2008 - 2024 - mbkutyakozmetika.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »